Az Anonim Szerencsejátékosok olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat és segíthetnek másoknak is felépülni a játékproblémából.

A közösséghez való tartozásnak az egyetlen feltétele: a vágy a szerencsejáték űzésének abbahagyására. A GA tagság nem jár fizetési kötelezettséggel, a saját, önkéntes hozzájárulásainkból tartjuk fenn a közösséget.

A GA nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezettel, szervezettel, politikai vagy más intézménnyel, nem kíván vitába bonyolódni, és nem támogat vagy ellenez semmiféle külső ügyet. Elsődleges célunk tartózkodni a szerencsejátékoktól, és más kényszeres szerencsejátékosoknak is segítséget nyújtani ebben.

A legtöbben vonakodtunk beismerni, hogy a szerencsejáték valóban problémát jelentett a számunkra. Senki sem gondol szívesen úgy magára, mint aki más, mint a környezetében élők lévők. Így nem csoda, hogy játékos pályafutásunkat az a számtalan hiábavaló próbálkozás jellemezte, hogy bebizonyítsuk, úgy tudunk játszani, mint a többi ember. Minden kényszeres szerencsejátékos legnagyobb rögeszméje, hogy valamikor, valahogyan kontrollálni tudja majd a játékát. Ezen illúzió kiírthatatlansága megdöbbentő. Sokan a börtön kapujáig, az őrület határáig, vagy akár a halálig ragaszkodnak hozzá.

Meg kellett tanulnunk teljességgel beismerni magunknak, hogy kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosok vagyunk. Ez az első lépés a felépülés útján. A játékkal kapcsolatban azt az ábrándot meg kellett semmisíteni, hogy olyanok vagyunk, vagy hamarosan olyanná tudunk válni, mint a többi ember.

Mi elveszítettük a játékunk feletti kontroll képességét. Tudjuk, hogy nincs az az igazi szenvedélyes szerencsejátékos, aki valaha is visszanyerheti az uralmat a játék felett. Mindannyiunknak voltak időszakaink, amikor úgy éreztük, hogy egy időre – rendszerint csak néhány lélegzetvételnyire – ismét visszanyertük az irányítást, de ezeket törvényszerűen követte a még súlyosabb visszaesés, ami azután szánalomra méltó és határtalan elkeseredéshez vezetett. Meggyőződésünk, hogy az olyan játékosok, mint mi, egy progresszív betegségben szenvednek, amely az idő múlásával egyre rosszabbodik, és soha nem javul.

Azért tehát, hogy egy normális, boldog életet tudjunk élni, legjobb tudásunk szerint igyekszünk követni bizonyos alapelveket mindennapi dolgainkban, életvitelünkben.